
Richie érdeklődött nálam (látjátok érdemes kérdéseket feltenni a kapcsolat oldalon, mert van úgy, hogy válaszolok rá), hogy mi a helyzet az infravörös fotózással. A következőkben röviden összefoglalom a leglényegesebb dolgokat [...]

A Photo Poetica kiállítás megnyitója sikeresen, sőtmitöbb, várakozáson felülien, a kiállításhoz méltóan összeművészeti és szürreális hangulatban zajlott le [...]
Ez itt a Photo Poetica kiállítás megnyitója előtti utolsó felhívás, hogy gyertek, nézzétek meg, igyatok velünk egy pohár bort és érezzétek jól magatokat szeptember 3-án, pénteken, 19 órától a FUGA Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5 [...]

Megszületett a Photo Poetica játék kiállítóinak listája, vérverejtékes fröccsözéssel és sajtevéssel kísérve, Baksa-Soós Attila lakásán, vasárnap éjjel Burger Barnával alaposan megvizsgálva a felhozatalt [...]
Már csak két hét és megnyílik a FUGA Építészeti Központban a Spottr – felhőjáró Baksa-Soós Attila sokcsillagos írókéz könyveivel kart-karbaöltött – Photo Poetica fotókiállítása. Összművészeti, sőt Mix-Art kiállítás, ahol találkozik a fotó az irodalommal és a képzőművészettel [...]

Burger Barna, szabadúszó fotográfus, Photo Poetica játékunk fotókurátora, aki képeivel könyvekben meséli el amit érez, lát és gondol.
Hogyan lettél a Photo Poetica fotókurátora?
Baksa-Soós Attilát régóta ismerem, barátok vagyunk, tetszik amit csinál és amikor megkeresett, akkor örömmel vállaltam, hogy részt veszek a Photo Poeticában, mert látok benne fantáziát, egy jó kezdeményezésnek tartom [...]
Photo Poetica játékunk még egy hétig tart, augusztus 20-ig várjuk a képeket az info@spottr.hu-ra. A kiállítás rohamosan közeledik, az izgalom a tetőfokára hág.
Eddig nem árasztottatok el minket végtelen mennyiségű fotóval, így itt az ideje belehúzni: [...]

Ezen a héten ezt a képet kedvelem legjobban, bár nem tudom megindokolni miért:
Hasonló írásokwindsurf in TenerifezalakarosonBori flickr albumBalatonaperture 3 árak [...]

Aktuális kedvenc képem:
flickr oldalon látható nagyobban, bár az is csak a fele az eredeti méretnek.
Nincs rajta semmi utómunka (jpegben fotóztam), csak a rengeteg kis kép van összeragasztva egy nagyba [...]
Idén nem lesz spottr által szervezett, a tavalyi badacsonyihoz hasonló Worldwide Photowalk túra most szombaton. Ezt bátran kijelenthetjük. Mivel ugye az aktuális 2010-es fotóséta július 24-re esik, amikor is egyikünk sem lesz az nagy Budapest közelében, ahova terveztük ezt az egészet [...]

Egy vidéki élelmiszeripari vállalatnál történt a következő eset: egyik reggel, a több hónapja zajló bonyolult hiteligénylési eljáráshoz is fontos adatokat szolgáltató hóvégi pénzügyi zárás előtt pár nappal a pénzügyi igazgató arra érkezett az irodába, hogy kollégái, könyvelők, elemzők, bérszámfejtők falfehér arccal ültek a gépeik előtt [...]

Photo Poetica pályázat, még mindig, folyamatosan, augusztus 20-ig. Lássuk milyen képek érkeztek eddig és hogyan vehettek részt a pályázaton továbbra is.
Kiállítjuk a képedet!
A pályázat nyertes képeiből kiállítást rendezünk a FUGA képzőművészeti és építészeti központban, 2010 [...]
Ma közkívánatra közreadok egy Lightroom presetet, amivel ugyanazt a hatást érheted el egy kattintással, mint a tegnap bemutatott GIMP lépésről lépésre bejegyzésben. Valójában ugyanazt csináltam mint a tegnapi tutorialban, tehát először a görbékkel beállítottam egy erős kontrasztot [...]

Egy hétig nem voltunk itthon, s ilyen csodákat láthattunk:
Majd, ha összeszedem magam, akkor lesz valami utibeszámoló féle. Addigis pár kép és videó a megfelelő helyeken.
Hasonló írásokaperture 3 árakaperture 3nikon D3smi lesz veled aperture? [...]
Photo Poetica játékunk folytatódik a tizedik képpel.
1Hullámon bár::::::: 136. oldal közepétől a 137. oldal közepéig
,,A transzlucens alak hátrafordult és keserűen távozott a plafonon keresztül. Mégsincs mentség [...]
Photo Poetica játékunk folytatódik a kilencedik képpel.
1Hullámon bár::::::: 136. oldal közepétől a 137. oldal közepéig
,,,,Az epercikkelyek görgetése volt a legnehezebb feladat. Lényegében nem szabadott túlpörgetni az eperdarabkákat [...]
A Photo Poetica játékunk következő feladata a nyolcadik lap.
Cinege a lábát – 171. – 172. oldal
,,Az énekes már harmadszor öltözött át a szám közben. Egyik réteg ruhát a másik után tépte le magáról, mintha vedlene [...]

Ma megjelent egy nagyon jó kis összefoglaló a fényértéken az élesítés utolsó lépéséről a kimeneti élesítésről. A cikk leírja, hogy mit kell tenned, ha Photoshopot használsz (persze a dolog egy része kis változtatással működik GIMP-ben is). Ugyenerről Lightroom esetén itt olvashatsz egy nagyon rövid egypercest [...]
Játékunk most a hetedik feladattal folytatódik.
Cinege a lábát - 201. oldal
,,Szemfény, fényideg,
idegszem, szemfény.
Idegfény, fényszem,
fényideg, szemideg.
Szemszem.
Idegideg.
Fényfény.
Idegszemfény"
A játékkal kapcsolatos tudnivalókat, pedig megtaláljátok itt [...]
Játékunkat a hatodik feladattal folytatjuk.
1Hullámon bár::::::: – 50. oldal
,,A limonádé egyenest Szingapúr magánrepterére száguldott, ahol Dr. Szellen a levegő érintése nélkül szállt be a magánjetbe [...]
Játékunk következő feladata az ötödik kép.
1Hullámon bár::::::: – 7. oldal aljától a 8. oldal aljáig
,,Chan újra belenézett a boston-séker üvegébe.
Odatette füle mellé és hallgatózott. Riadt morajlás zubogott a lében [...]
Játékunk a negyedik képpel folytatódik.
Cinege a lábát – 35. oldal tetejétől 37. oldal közepe
,,Mon Cherie, minden elismerésem a korlátlan szabadságé, de azok vagyunk, amit eszünk, rótt meg dinsztelve [...]
Játékunk első feladatához már szépen jönnek a képek, és most folytatjuk a harmadik képpel.
Cinege a lábát – 173. oldal
,,Lynnel piros szalagokat hajigáltunk az emeletről. Kabaré Sauvignont ittunk és közben azt figyeltük, melyik szalag esik a medencébe és melyik valakinek a poharába [...]
Péntek van és ahogy igértük a játék folytatódik, a második könyvlappal. A mostani feladat az 1Hullámon Bár 66. oldaltól a 67. oldal tetejéig tart.
,,Mikor megint a bárban voltak, a lányok apácai öltözetükben, szemlesütve iszogatták a málnaszörpöt [...]

Korábban írtam már a videó és fényképészet technológiai kovergenciájáról, vagyis arról, hogy az egyes eszközök – például a fényképezőgépek – egyre kevesbé specializáltak csupán korábbi funkciójuk ellátására – esetünkben állóképek készítésére – hanem átnyúlnak korábbi korlátaikon, és az ambíciózus alkotók a rokonterületeken is – lásd filmkészítés – is kipróbálhatják magukat [...]
Június elseje van, nekikezdünk a tegnap beharangozott játéknak, egyből az első könyvlappal. Az első feladat az 1Hullámon Bár 29. oldalának aljától a 30. oldal közepéig tart. Lássuk hát!
,,Kedvenc koktéljának, a Gin Fizznek elengedhetetlen része volt a félbevágott zöldcitrom [...]
Megpróbáljuk vegyíteni a fényképezést és az irodalmat, mégpedig egy egész nyáron át tartó játék keretében. Baksa-Soós Attila író, Burger Barna fotós, valamint a moly segít nekünk ebben.
A játék lényege a következő:
Június 1 [...]
Kedden install [...]

Azt hiszem, megállapodhatunk abban, hogy a körülmények nem mindig ideálisak a fotózáshoz. Van, hogy a mozgástered szűkös, van, hogy a fények nem úgy állnak, ahogy kellene, és nincs módod változtatni ezen (lásd még: [...]

Most szeretem ezt a képemet, úgyhogy kiteszem ide is. Szeressétek Ti is! :-)
Related PostsBayer fotópályázataperture 3 árakaperture 32009gyerekek [...]

Tejfel Krisztián divatfotóira először Modellonline-on figyeltem fel. Egyből megtetszett a képi világ és az igényes digitális utómunka, amit használ fotóin. Interjúnkban megismerkedhettek Krisztiánnal és alkotásmódszerével [...]
A Fényérték.hu meghirdette Portréfotózás rendszervakukkal című workshop turnéját. A workshop az ország nagyobb városaiban kerül megrendezésre, és a kis, de egyébként nagyon hatékony rendszervakuk távoli használatával mutatja be a portrékészítés fogásait [...]

A Photoshop CS5 néhány új funkciója igazán lenyűgöző, nem akartam elhinni, hogy ez valóban működik, ezért bemutatom nektek is pontosan, mik ezek és mégis mennyire használhatóak.
Content-Aware
Ez a funkció több helyen elérhető a Photoshopban [...]
Ha nagyon unatkoztok, és véletlenül kéznél van egy Polaroid PoGo instant fotónyomtató, akkor máris kezdődhet az analóg fotosoppolás. A videón bemutatnak a fiúk pár trükköt, amivel egy papírkép is könnyen módosítható pár egyszerű eszköz felhasználásával [...]

“…pokolra kell annak menni”, akár ez is lehetett volna a címe David duChemin Visionmongers (magyarul legyen mondjuk Víziókufárok) című könyvének.
És bár duChemin valószínűleg nem ismeri a dalt, ami így kezdődik, könyvében megfogalmazott gondolatai nem esnek nagyon messze a dal mondanivalójától [...]

Az amatőr kategória legjobbjai után kihirdetésre kerültek a Sony 2010-es fotópályázatának profi nyertesei is. Nézzük a kategóriákat és a fotósokat.
Reklám: Martin Brent
Portré: Tommaso Bonaventura
Természet: [...]
Húsz éves lett a Photoshop, ebből az alkalomból hirdetett meg az Adobe Magyarország egy kreatív pályázatot, amin illusztrációkkal, fotókkal és sztorikkal is lehet indulni. A május 4-ig tartó pályázat főnyereménye egy Adobe Photoshop CS4 Extended szoftver [...]
A fotolog.hu fotóblogomra érkezett az alábbi komment:
Bayer Klímavédelmi Fotópályázat 2010
Pályázz és mutasd meg, Te hogy látod a körülöttünk lévő világot!
Pályázati témakörök:
Lenyomat az élővilágon
Színpompás természet [...]

Bán Sarolta sokaknak mindazonaltal néven lehet ismerős flickr-ről. Profi módon megszerkesztett illusztrációi mind sajátos, szürreális hangulattal varázsolják el a nézőt.
Sarolta három éve kezdte magától elsajátítani a digitális utómunka alapjait, de bevallása szerint még mindig van mit tanulnia [...]
Az Adobe ma hivatalosan is bemutatta a Creative Suite 5 csomagot, melynek legizgalmasabb darabja számunkra a Photoshop. Már igen sok videót lehet találni a legnépszerűbb képszkerkesztő program legújabb verziójáról, a Content-Aware Fill funkció nálunk is bemutatásra került [...]